költöztető doboz

Hullámkartonból készült költöztető dobozok

hullamkarton dobozSohasem gondoltam volna, hogy egy költözés megszervezése ennyire problémás és nehéz lehet. Mikor férjem megemlítette, hogy másik városba kellene átpakolni ég örültem is, hiszen azt gondoltam, nem sok dolgunk van, ezzel egyszerű lesz elköltözni bárhová. Nagyot tévedtem, hiszen nemcsak az apróságokat kellett magunkkal vinnünk, hanem a szekrényeket és egyéb bútorokat is, melyek logikus módon nem fértek be az autónkba. A gondom nem csak ezzel gyűlt meg. A pakolás során jöttem rá, hogy nincsenek költöztető dobozaink, melyekbe biztonságosan be tudnánk tenni az évek alatt felhalmozódott személyes és használati tárgyainkat. Szerencsére ezt férjem nagyon gyorsan megoldotta, mert néhány perc alatt rendelt az internetről költöztető dobozokat, melyek 1-2 nap alatt megérkeztek. Ezekbe a költöztető dobozokba már egyszerű volt belepakolni az „apróságokat” és biztonságossá vált a szállításuk is. Sógorom szerint kellett volna vásárolnunk térkitöltő anyagot is annak érdekében, hogy a nagymamámtól örökölt több mint száz éves nippek össze ne törjenek.