műköröm díszítés

Porcelán műköröm építés, az Ön egyéniségének megfelelőet

Már évek óta van műkörmöm kisebb nagyobb megszakításokkal. Barátnőm tanácsára kezdtem el viselni, hiszen ő volt az aki valószínűleg már megunta a folytonos siránkozásomat, mely a folyamatosan letörő, megnöveszthetetlen körmöm miatt napi téma volt. Ő javasolta azt is, hogy zselé műkörmöt kérjek a szépségszalonba, ezen nem is változtattam eddig. Most azonban mikor a karácsonyi töltésre jelentkeztem be megkérdezte a műkörmös hölgy, hogy nem lenne-e kedvem kipróbálni a porcelán körmöket. Mivel siettem gondolkodás nélkül bólintottam rá, azonban néhány pillanat múlva sikerült átgondolnom a dolgot és már egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy okos döntés volt. Persze ismer már annyira, hogy tudja azt, hogy a porcelánporral épített műköröm is megfelelő lesz nekem és nem fogom megbánni a váltást. Most kicsit nagyobb kíváncsisággal indulok majd el a szépségszalon felé december harmadik szombatján , és biztos az is, hogy jobban fogok vigyázni a porcelánporral készülő és karácsonyi mintákkal díszített körmeimre.